Felhasználási feltételek

Kérjük, figyelmesen olvassa el a felhasználási feltételeket. Amennyiben ezeket a szabályokat nem fogadja el, jogi okok miatt arra kérjük, hogy hagyja el honlapunkat. Ugyanez érvényes akkor is, ha Ön olyan jogrendbe tartozik (pl. nemzeti hovatartozás, lakhely, tartózkodás), mely tiltja ezen honlap, vagy valamely részének látogatását.

Szellemi tulajdon
Amennyiben nincsen utalás ennek ellenkezőjére, az összes adat, mű, találmány, formaterv, elgondolás, ötlet, és egyéb elemek, melyek ezen a honlapon találhatók (továbbiakban „szellemi tulajdon”), kizárólag a Zumtobel GmbH, A-6850 Dornbirn (továbbiakban "Zumtobel") vagy a Zumtobel-csoport egyik vállalatának, vagy a Zumtobel, vagy a Zumtobel-csoport által licenccel ellátott harmadik fél tulajdonát képezik. A szellemi tulajdon használata, személyes célra is, tilos. Kivételt képez a honlapok személyes, nem ipari célú megtekintése kereskedelmi forgalomban kapható, nem módosított böngészővel, valamint a tisztán személyes célú papír alapú nyomtatvány létrehozása. A Zumtobel és/vagy az általa felhatalmazott harmadik fél és/vagy károsított harmadik fél jogsértés esetén a kártérítésen túl, bírósági jogérvényesítésre és a jogszerű állapot visszaállítására is jogosult.

Nem ajánlat
Ez a honlap nem jelent semmiféle, bármely szerződéses kötelezettséget megtestesítő ajánlatot. Jogügyleteket interneten keresztül kizárólag egyedi bejelentkezési azonosítóval rendelkező, regisztrált ügyfeleink számára kínálunk.

Tanácsadás nem történik
A honlapon lévő információk, útmutatások, vélemények, tanfolyamok, adatok, vagy más információk általánosan és kötelezettség nélkül értendők. Ezek bármikor előzetes figyelmeztetés nélkül módosíthatók és/vagy eltávolíthatók. A honlapról lehívható információk semmi esetre sem tekinthetők termékgaranciának és/vagy valamely tulajdonság vagy hozzáférhetőség biztosítékának.

Nem jelent szavatosságot a tartalomra nézve
Az internetes oldalak minden tartalma, pl. információk, műszaki útmutatók, árak, színek, stb., szavatosság nélkül értendők. Ezeket biztosíték nélkülinek kell tekinteni és részben harmadik féltől származó információkon alapulnak, melyek szintén szavatosság nélkül kerülnek közlésre.

Nincs bizalmas adatkezelés
A nyíltan hozzáférhető honlap részek (pl. webformula -val) segítségével történő kommunikáció kódolatlanul történik az interneten keresztül és egyszerű technikai eszközökkel harmadik fél által is olvasható és egyértelműen megállapítható a feladó és a címzett is. Ugyanez érvényes a Zumtobel-nek küldendő e-mailekre is. Ezért nem javasoljuk, hogy bizalmas információkat juttasson el a honlapon, vagy e-mailen keresztül a Zumtobel-hez, vagy harmadik félhez.

Hozzáférési garancia kizárva
Nem garantáljuk a honlapokhoz, vagy annak részeihez való bármely időpontban történő hozzáférést. A Zumtobel fenntartja a honlapok hozzáférhetőségének határozott, vagy határozatlan időre történő korlátozásának, és/vagy a tartalmak módosításának, vagy eltávolításának jogát.

Felelősségvállalás kizárása
A Zumtobel nem vállal felelősséget az olyan károkért, melyek a honlapot, vagy a honlap linkjein található adatokat, információkat felhasználó harmadik személyek ajánlataival kapcsolatban történtek.

Alkalmazandó jog
Amennyiben a Zumtobel-lel szerződéses jogviszony keletkezik, erre, a továbbutasítás kizárásával automatikusan az osztrák jog vonatkozik.



Kapcsolat

Zumtobel magyarországi leányvállalata:
ZG Lighting Hungary Kft.
1134 Budapest, Váci út 49.
Tel: + 36 1 450 2490
Fax: + 361 350-0829
E-mail: welcome@zumtobel.hu
Központ:
Zumtobel Lighting GmbH
Schweizer Strasse 30
A-6851 Dornbirn
Österreich
Telefon + 43 (5572) 390-0
E-Mail info@zumtobel.info
» http://www.zumtobel.com
ORSZÁG
SOCIAL MEDIA

LLP

Fénymegoldási partner

Nagyobb siker a professzionális és hatékony fénymegoldásoknak köszönhetően: A Zumtobel tájékoztatja, támogatja és képzi a kiválasztott elektrotechnikusokat a fénnyel való bánásmód témájában.
az LLP portálhoz

LCP

Lighting Competence Program

A Zumtobel elektromos tervezők számára készült partnerprogramja arra szolgál, hogy összekössük a tervezők és a mi kompetenciáinkat, ezáltal kihasználjuk a fény által nyújtott lehetőségeket, és egyúttal megkönnyítsük a hétköznapi tervezési munkát.
az LCP portálhoz

LDP

Lighting Design Program

Ezt a Zumtobel partnerprogramot építészek számára fejlesztettük ki, akik a fénnyel alkotnak, és ehhez a program segítségével első kézből szerezhetnek inspirációt, támogatást és információkat.
az LDP portálhoz
Bővebb információk a programokról